A Szent István Ház 2021. június 19-én szombaton nyitotta meg kapuit a Rómában élő magyar közösségnek, hiszen az alagsorban egy új közösségi termet alakítottak ki kulturális és kötetlen együttlétek megtartására. A találkozóra a nagy meleg ellenére is szép számmal, közel 50-en jelentek meg az érdeklődők. Az Olaszországban jelenleg érvényben lévő Covid szabályozások értelmében ez volt a maximum létszám, amelyet vendégül láthattunk.
Mogyorósi Ányos OSB Augustinianum Patrisztikus Intézetének PhD hallgatója, tihanyi bencés szerzetes mutatta be a szentmisét a Szent István Ház kápolnájában. Homíliájában kiemelte a remény és az alázat fontosságát. Isten a legnagyobb viharban is velünk van, bár néha úgy tűnik, hogy alszik, de soha nem hagy el minket. A közös hálaadás végén Dr. Németh Norbert rektor atya, a Szent István Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A szentmise után Terdik Sebestyén, a Ház igazgatója röviden bemutatta a felújított épületet és kiemelte, hogy az ez alkalommal átadott és megnyitott közösségi tér a nagymúltú Triznya-kocsma, és annak kistestvérének, a Morzsa-kocsmának a folytatásához kínál helyet a római magyarság számára. Az új, multifunkcionális teremben 19.00 órától Tolvaly Ferenc: Szent Ignác útja, egy új élet reménye c. dokumentumfilmjének nemzetközi bemutatójára került sor. A film a Jézus Társasága alapítójának 500 évvel ezelőtti életváltoztató útjának állít emléket. Négy magyar fiatal zarándoklatát mutatja be a spanyolországi Loyola és Manresa közötti történelmi úton, amelyen kísérőjük és lelki vezetőjük egy spanyol jezsuita atya volt. A filmet a Nemzeti Filmintézet támogatta és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya patronálta, különleges érdeme, hogy nemzetközi vonatkozásban is, ez az egyetlen egészestés film, amely a Szent Ignác évfordulóra készült. A mű méltó alkotás a jubileumi év megünnepléséhez. A római bemutatón jelen volt a rendező, Tolvaly Ferenc, akivel lehetőség nyílt a bemutató után a beszélgetésre. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország Szentszéki Nagykövete, valamint Dr. Murinkó Attila ezredes, katonai összekötő tiszt az olasz véderő vezérkarában. Az estét kötetlen beszélgetés, együttlét és agapé zárta.
A film magyarországi premierjének időpontja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéje lesz, 2021. szeptember 4-én, helyszíne pedig az Uránia Nemzeti Filmszínház.
Szöveg: Bujtás Zsuzsanna Fotó: Versler Sándor, Várhelyi Klára