Kedves Látogató!
A római Szent István Ház Szent István megvalósult álma az Örök Városban.
Csak kevesen gondolnák, hogy a magyar zarándokház nevéhez hűen egészen Szent István királyig vezeti vissza szellemi és lelki gyökereit. Első királyunk ugyanis a Szent Korona mellé egy másik ajándékot is kapott Rómában: a régi Szent Péter bazilika közvetlen szomszédságában sikerült megszereznie a ”kis” Szent István templomot, melyet a 8. században a jeruzsálemi első vértanú tiszteletére szenteltek. A templom melletti telken szent királyunk egy zarándokházat is alapított a Rómába érkező magyaroknak. Sajnos ezt a több, mint hét évszázadot megért fontos magyar érdekeltséget 1776-ban lebontották, amikor a mostani Szent Péter bazilika mellé új sekrestyét építettek.
A veszteséget a pápák előbb a több magyar vonatkozással rendelkező Santo Stefano Rotondo templomban a magyar Szent István kápolnával, majd pedig a Szent Péter Bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya kápolnával igyekeztek kárpótolni. A zarándokház pótlásával viszont sokáig, egészen 1965-ig kellett várni és megvalósulása elsősorban az emigrációba kényszerült honfitársaink áldozatos munkájának köszönhető.
A Szent István Házat 1967. augusztus 20-án több ország magyar képviselőinek jelenlétében áldották meg. Ekkor szentelték fel a ház kápolnáját is, melynek oltárasztalába magyar szentek ereklyéit helyezték el.
Az elmúlt három évben a Házban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közbenjárására jelentős állami támogatásból teljeskörű felújítás valósult meg, melynek eredményeként nem csak a szobák és közösségi terek beosztása, hanem a műszaki felszereltségük és esztétikai megjelenésük is jelentős minőségi javuláson esett át. A Hotel 106 fő befogadására alkalmas. Egyedülálló adottságaival sokrétű, magas színvonalú szolgáltatást nyújt.
A római Szent István Ház 59 letisztult stílusban kialakított szobája csodálatos, Rómára nyíló panorámával, egy részük balkonnal nyújt kényelmet vendégeinek. A szálloda közösségi tereiben és a szobákban díjmentes WiFi áll a vendégek rendelkezésére. A szálloda teljes egésze nemdohányzó.
A hotel előtti parkoló korlátozott számban díj ellenében igénybe vehető.
Célunk, hogy felejthetetlenné varázsoljuk a római zarándokok, vendégeink pihenését és meghatározó élményekkel gazdagodjanak az Örök Városban. Honlapunkon könnyen megismerheti szállodánkat, szolgáltatásainkat és aktuális ajánlatainkat. Bízunk benne, hogy Önt is mielőbb vendégeink között köszönthetjük!
Üdvözlettel: Szent István Ház Vezetősége